Az Úr 1661. esztendejében, egészen pontosan szeptember ötödikének reggelén Párizs úgy zsong, akár egy méhkas: Fouquet, a király mindenható főtanácsosa, tömlöcbe kerül az álnok Colbert parancsára, így az ifjú XIV. Lajos immár minden hatalmat a saját kezébe összpontosíthatott. Miközben minden rangú és rendű művészféle rohan, hogy örök hűségéről biztosítsa az isteni uralkodót, egyetlen ember emel szót a bukott főméltóság mellett, mégpedig Jean de La Fontaine, a költő. Colbert megfogadja: ha törik, ha szakad, móresre és alázatra tanítja a lázadót, királyságszerte az egyetlen pimaszt, aki arra vetemedik, hogy művészetét a király elibé helyezze. Ám La Fontaine sem akkor, sem később, dacára minden nyomorúságának, jottányit sem enged az elveiből. Pénztelenül is ellenáll, szórakozik, figyel, írja a Meséket, és gyilkos gúnyiratait a despota és dekadens rendszer ellen. La Fontaine és Colbert párviadala egész életüket végigkísérte.
